Ismét a Pentacom lett az „Az Év Ügynöksége”, a Billingo Technologies Zrt. pedig „Az Év Vállalata”!


A Digital Forum nagyszabású díjátadó estjén adták át a Marketing Diamond Awards 2024-es elismeréseit. A Pentacom ismét elnyerte „Az Év Ügynöksége” címet, míg a Billingo Technologies Zrt. „Az Év Vállalata” kitüntetést vehette át – folytatva ezzel az elmúlt évek sikersorozatát. „Az Év Marketing Nagykövete” különdíjat 2024-ben a Marketing Consulting Kft. kapta.

A Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) immáron tizedik alkalommal hirdette meg a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingaktivitásokat elismerő Marketing Diamond Awards pályázatát. Az elmúlt 10 évben több mint 1500 nevezés érkezett, amelyeket közel 900 gyémántelismeréssel díjaztak a zsűri tagjai. Hinora Ferenc, a Magyar Marketing Szövetség és a díj szakmai zsűrijének elnöke hangsúlyozta: „A Marketing Diamond Awards egy olyan egyedülálló platform, amely a kisebb költségvetésből megvalósuló szakmai teljesítmények számára is lehetőséget nyújt arra, hogy megmutathassák kreativitásukat és tudásukat.”

A pályázatok értékelését a marketing szakma elismert személyiségeiből álló zsűri végzi, amely két oldalról érkező szakemberekből áll: egyrészt az ügynökségi oldal, másrészt a megbízói oldal legsikeresebb marketing- és kommunikációs vezetői képviseltetik benne magukat. A díj különlegessége, hogy az előre megadott elbírálási szempontoknak köszönhetően a benyújtott pályázatok nem egymással versenyeznek, hanem a zsűri az előre megadott szempontoknak való megfelelés alapján minősíti a pályamunkákat.

A 2025. január végén zárult pályázati időszak minden várakozást felülmúló eredményeket hozott. A kiemelkedően magas, 424 nevezés is mutatja, hogy nem csak az ügynökségi oldalon dolgozó kollégák, hanem a megbízói oldalon tevékenykedő marketingszakemberek részéről is van igény a színvonalas marketingmegoldások elismertetésére. Ezt a megbízói oldalról érkezett nevezések magas száma is bizonyítja, ami megközelítette a 140-et, míg az ügynökségek összesen 285 pályázatot neveztek a díjra. Idén összesen tizennyolc kategóriában lehetett pályázni 2023. november 1. és 2024. december 31. között megvalósított aktivitásokkal. A legnépszerűbb kategóriák a „Tartalommarketing” és az „Imázs, márkaépítés” voltak, 40-40 pályázattal, de a „Rendezvények és eseményalapú aktivációk” kategória is kiemelkedő érdeklődésnek örvendett.

A beérkezett pályázatokból 326 munkát díjazott gyémántelismeréssel a zsűri. A díj ismert fődíj-kategóriáinak ez évi díjazottjai mellett, a díjra épülő Diamond List szereplőit is színpadra szólították az est folyamán. Ez a lista azokat az ügynökségeket, illetve marketingaktív szervezeteket és vállalatokat összesíti, akik az elmúlt 3 év alapján a legtöbb sikeres pályázattal rendelkeznek. A 2022-2024-es időszakban az Ügynökségi Toplista élén a Pentacom (55x), a Kreatív Vonalak Kft. (36x), az Effectivo Communications (33x), a Kiszervezett Marketing Kft. (22x), valamint a JCDecaux Hungary Zrt. (16x), míg a Megbízói Toplista élén a Billingo Technologies Zrt. (39x), a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház (16x), a DKV Debreceni Közlekedési Zrt.(14x), a Belváros-Lipótváros Sportközpont Kft. (13x), valamint a Mapei Kft. (10x) áll.

„Úgy látjuk, hogy a Marketing Diamond Awards kitűnő példa arra, hogy a kis költségvetésű kampányok is lehetnek kimagaslóan eredményesek és színvonalasak. Fontosnak tartjuk, hogy a szakmai elismerések ne csupán presztízst jelentsenek, hanem irányt is mutassanak a piac szereplői számára. Hisszük, hogy a Marketing Diamond tovább erősíti a hazai marketing szakma fejlődését, inspirációt és szakmai értéket nyújtva a jövő szakembereinek is” – emeli ki a díjat szervező szakmai szövetség első számú vezetője. Maguk az elismerések ráadásul lehetőséget teremtenek arra is, hogy ne pusztán a külső, de akár a belső, szervezeten belüli kommunikáció során is jól meg lehessen jeleníteni, beazonosíthatóvá lehessen tenni a kiváló szakmai teljesítményeket.

A Marketing Diamond Awards ünnepélyes díjátadóját idén március 5-én az ETELE Cinemaban rendezett DIGITAL FORUM látványos díjátadó estjén tartották meg. Az év digitális marketing eseményén több mint 1800-an voltak jelen. A Digital Forum alapvető küldetése a Magyarországon működő cégek, szervezetek digitális érettségének és az üzleti növekedésének támogatása. Az esemény témái között kiemelt helyet kaptak majd a mesterséges intelligencia napi tevékenységekbe történő implementálásának széleskörű lehetőségei is. „Hisszük, hogy ez a hagyományteremtő kezdeményezésünk is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy bemutassuk azokat a jó marketing példákat, amelyre épülve a hazai KKV szektor is minél magasabb üzleti értéket tud teremteni” - hangsúlyozta Hinora Ferenc, a Magyar Marketing Szövetség elnöke.


A Marketing Diamond Awards 2024-es díjazottai megbízói oldalról:

Balatonfüredi Turisztikai Egyesület Rendezvények és eseményalapú aktivációk 2. Füredi Mikulás-nap
BÁV Faktor Zrt. Tartalommarketing A BÁV Faktor és a Flexibill integrációs kampánya
Belváros-Lipótváros Sportközpont Kft. Társadalmi célú kampány TÉGY JÓT, VÁLJ JÓTEVŐVÉ!
Belváros-Lipótváros Sportközpont Kft. Rendezvények és eseményalapú aktivációk BELVÁROSI CHALLENGE WEEK
Belváros-Lipótváros Sportközpont Kft. Társadalmi célú kampány Profiton túl: „Téli Álom” karácsonyi kiskoncert
Benger Vendéglátó Kft. Tartalommarketing "Káoszból közösség - Giulia életérzése"
Béres Gyógyszergyár Zrt. Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások Egészség és hitelesség a digitális világban – Béres x véleményvezérek
Billingo Technologies Zrt. Produkciós és nyomdai gyártások Billingo reklámvideók
Billingo Technologies Zrt. Imázs, márkaépítés Billingo márkaépítő kampány
Billingo Technologies Zrt. B2B marketing Adattörlő kód
Billingo Technologies Zrt. Innovációmarketing Billingo AI
Billingo Technologies Zrt. Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatt) Black week kampány
Billingo Technologies Zrt. Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése kategória Adattörlő kód bevezetése
Billingo Technologies Zrt. Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások TikTok csatorna építés
Billingo Technologies Zrt. Technológiai megoldások Érintésmentes átalányadózás
Billingo Technologies Zrt. Direktmarketing-megoldások Billingo Business Plusz kampány
Billingo Technologies Zrt. Ügyfélélmény programok Billingo Ügyfélszolgálat Ügyfélközpontú működése
Billingo Technologies Zrt. Rendezvények és eseményalapú aktivációk Business Fest 2024
Billingo Technologies Zrt. Design és kreatív Business Plusz kampány kreatívok
Billingo Technologies Zrt. Tartalommarketing Rövid videós tartalomgyártás
Billingo Technologies Zrt. Mesterséges intelligencia alapú megoldások AI, mint kreatív és analitikus csapattag
BUM Bevásárló és Tematikus utcák Nonprofit Kft. Rendezvények és eseményalapú aktivációk SlowXmas 2024 - Lassulj le és töltődj fel Velünk!
Cordia Management Kft. Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése kategória Marina City bevezetőkampány
DKV Debreceni Közlekedési Zrt. Ügyfélélmény programok TÉLAPÓ A FEDÉLZETEN, AVAGY SZÁN HELYETT VILLAMOS
DKV Debreceni Közlekedési Zrt. Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások UTAZÁS A 15K FELÉ, ÍGY TRIPLÁZTUNK 8 HÓNAP ALATT!
DKV Debreceni Közlekedési Zrt. Ügyfélélmény programok SZÍNHÁZ AZ EGÉSZ VILLAMOS! GYERMEKNAP CSODAORSZÁGBAN
DKV Debreceni Közlekedési Zrt. Rendezvények és eseményalapú aktivációk TÖRTÉNELMET ÉS JÖVŐT ÍRUNK! - DKV NYÍLT NAP A KULISSZÁK MÖGÖTT
DKV Debreceni Közlekedési Zrt. Rendezvények és eseményalapú aktivációk MÚLTRA ÉPÜLŐ JÖVŐ, 140 ÉV RELIKVIÁI EGY HELYEN
DKV Debreceni Közlekedési Zrt. Rendezvények és eseményalapú aktivációk 140 ÉV, 140 KM KIHÍVÁS, MOZGÁSBAN A DKV
ÉAK Nonprofit Kft. Rendezvények és eseményalapú aktivációk Szelektív szombat - családi vetélkedőnap
EDC Debrecen Nonprofit Kft. Imázs, márkaépítés Cégcsoport arculati és megjelenési elemeinek frissítése, modernizálása
EDC Debrecen Nonprofit Kft. Rendezvények és eseményalapú aktivációk A fejlődés forrása – Beszállítói Fórum – 2024 ősz
Elter Világítás B2B marketing Elter X Nowodvorski - Homeinfo 2024
Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kar Társadalmi célú kampány STEMStation@ELTE STEMPont komplex pályaorientációs és tehetséggondozó program
Eszterbauer Borászat Tartalommarketing "Kadarka Evolution” - az Eszterbauer Borászat fejlődése tartalommarketing kampány
EXIM Magyarország Imázs, márkaépítés Az EXIM Magyarország fennállásának 30. évfordulója
EXIM Magyarország Társadalmi célú kampány EXIM Határtalan Kultúra Program
EXIM Magyarország Rendezvények és eseményalapú aktivációk EXIM Nőnapi rendezvény 2024
Falco-Vulcano Energia KC Szombathely Társadalmi célú kampány Together Against Racism kampány
HELL ENERGY Magyarország Kft Fenntarthatósági marketing ALUMÁNIA
Henkel Magyarország Kft. Imázs, márkaépítés Schwarzkopf For Every You kampány megvalósítása Mészáros Lili márkanagykövet együttműködésével (2024)
Henkel Magyarország Kft. Rendezvények és eseményalapú aktivációk Schwarzkopf x Lili - FOR EVERY YOU. A Schwarzkopf márkamegújulás 360°C-os ambassador kampánya
Jász Múzeum Jászberény Rendezvények és eseményalapú aktivációk A 150 éves a Jász Múzeum jubileumi ünnepségének marketing és szponzorációs munkálatai
JYSK Társadalmi célú kampány JYSK Otthont Teremtünk Adományprogram
JYSK Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások JYSK 100. áruház megnyitást támogató influenszer kampány
Madame Tussauds Budapest Rendezvények és eseményalapú aktivációk Művészeti szenzáció a Madame Tussauds Budapest és a Virág Judit Galéria együttműködésében: Munkácsy Mihály figurájának találkozása a festőóriás frissen előkerült alkotásával
Magyar Telekom Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások A Telekom Hello Szülő családokat segítő platformja márkaépítő tevékenysége a 'Scrollig tragedies' sorozattal
Magyar Telekom Társadalmi célú kampány A Telekom Hello Szülő családokat segítő platformja márkaépítő tevékenysége a 'Scrollig tragedies' sorozattal
Mapei Kft. Társadalmi célú kampány Mapei Akadémia
Mapei Kft. Társadalmi célú kampány Oktatás támogatása az építőipar fejlesztéséért
Mapei Kft. Rendezvények és eseményalapú aktivációk Mapei Kereskedői Konferencia
Maresi Foodbroker Kft. Mesterséges intelligencia alapú megoldások Salvequick - Alkoss hőst!
Maresi Foodbroker Kft. Rendezvények és eseményalapú aktivációk Tante Fanny 25. születésnap kicsit másképp
Marnevall Zrt. Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése kategória A Ripp-Ropp termékcsalád új tagjának, a Kentucky Stílusú Csirkemell Csíkok bevezető kampánya
MARSO Kft. Társadalmi célú kampány Kétszer annyit számít minden segítség – MARSO x Beni kampány
MARSO Kft. Rendezvények és eseményalapú aktivációk ITF World Tennis Tour M15 Nyíregyháza nemzetközi teniszverseny
MARSO Kft. Design és kreatív MARSO Kódex
MARSO Kft. Tartalommarketing MARSO – ProCar Gumiabroncs Teszt Gajdos Tamással és Aranyosi Péterrel
Médiaunió a Társadalmi Tudatformálásért Közhasznú Alapítvány Társadalmi célú kampány A Médiaunió 2023-2024-es évi kommunikációs kampánya kiberbiztonság témakörben
Mirbesz Kft. B2B marketing „Szülinapi nyereményeső a 20 éves Kuktával!” B2B HoReCa hűségpromóció
MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése kategória Életünk nagy dobása - MOHU image bevezető kampány
MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. Rendezvények és eseményalapú aktivációk MOHU Roadshow - image építő és szemléletformáló rendezvénysorozat
MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások MOHU közösségi media és influenszer megoldások
MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. Társadalmi célú kampány REpont jótékonysági kampány
Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Kft. Produkciós és nyomdai gyártások A Móricz Zsigmond Színházprodukciós és nyomdai gyártásai - 2024
Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Kft. Ügyfélélmény programok A MÓRICZ ZSIGMOND SZÍNHÁZ ÜGYFÉLÉLMÉNY PROGRAMJAI - 2024
Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Kft. Imázs, márkaépítés A Bencs Villa márkaépítése a Móricz Zsigmond Színház üzemeltetésében - 2024
Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Kft. Imázs, márkaépítés Rózsakert Szabadtéri Színpad a Móricz Zsigmond Színház üzemeltetésében
Móricz Zsigmond Színház Nonprofit Kft. Rendezvények és eseményalapú aktivációk VIDOR Fesztivál 2024 - a Móricz Zsigmond Színház szervezésében
Mosoly Market Kft. B2B marketing DentUpgrade Kft. átfogó marketingkommunikációs tevékenysége 2024/II. félévében
Nutriversum Kft. Társadalmi célú kampány Nutriversum x Kikapcs. Alapítvány jótékonysági C-vitamin kampány
Nutriversum Kft. Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése kategória Nutriversum Bedeco kakaó "újra" bevezető kampány
NYÍRVV Nonprofit Kft. Fenntarthatósági marketing Újéletfa Akció – Ültess egy fát a gyermekednek!
NYÍRVV Nonprofit Kft. Társadalmi célú kampány Újéletfa Akció – Ültess egy fát a gyermekednek!
Óbuda-Újlak Zrt./2-Pixels Digital Kft. Imázs, márkaépítés Óbuda Group megújult arculata és weboldala
Óbuda-Újlak Zrt./2-Pixels Digital Kft. Design és kreatív Óbuda Group megújult arculata és weboldala
OTP Travel Kft. Innovációmarketing A művészet utazás: Innovációmarketing a kortárs képzőművészeti attrakciókra és eseményekre fókuszáló új típusú kulturális körutak fejlesztéséhez az OTP Travelnél
Pannon Filharmonikusok Rendezvények és eseményalapú aktivációk PFZ Törökországi imázsépítés: isztambuli és ankarai hangversenyek
Pécsi Tudományegyetem Ügyfélélmény programok A pozitív ügyfélélmény megvalósítása a modern felsőoktatásban – A Study Abroad Program
Pécsi Tudományegyetem Rendezvények és eseményalapú aktivációk PTE KarrierHíd – Út a továbbtanuláshoz turné
Philips Magyarország Kft. Imázs, márkaépítés Philips OneBlade – A legpengébb játékos
Philips Magyarország Kft. Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatt) Philips születésnapi promóció
Philips Magyarország Kft. Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatt) Philips Epilátor május-júniusi értékesítésösztönző online kampány
Philips Magyarország Kft. Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése kategória Philips OneBlade First Shave bevezető kampány
Philips Magyarország Kft. Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése kategória Philips Multigroom újrabevezetés és kategóriaépítés
Piramis Építőház Kft. B2B marketing Helyzetbe hozzuk az építőipari szakmát – Kivitelezői Támogatói Program
Piramis Építőház Kft. Tartalommarketing Komplex szolgáltatás a családi házak energetikai megújításáért
Piramis Építőház Kft. Direktmarketing-megoldások Komplex szolgáltatás a családi házak energetikai megújításáért
Piramis Építőház Kft. Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése kategória Komplex szolgáltatás a családi házak energetikai megújításáért
PPG Trilak Kft. Társadalmi célú kampány Új Színekkel az Új Kezdetért – Meseterápia a Benedek Elek EGYMI-ben
PPG Trilak Kft. Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése kategória Héra matt fehér beltéri falfesték megújulása 2024
PPG Trilak Kft. Ügyfélélmény programok 29. PPG Trilak Festőmester-találkozó
Pureco Idea Kft. Rendezvények és eseményalapú aktivációk "Alattomos szennyezők" avagy környezettudatos esővízkezelés az ENVIA TRP-vel animációs film
Pureco Idea Kft. Rendezvények és eseményalapú aktivációk Pureco Kft megjelenése és kommunikációs tevékenységének bemutatása a müncheni IFAT kiállításon
Sárvár Tourist & TDM Nonprofit Kft Tartalommarketing Word Mach Explorer
Sárvár Tourist & TDM Nonprofit Kft Tartalommarketing Szóóóvarázs
SciEngineer Kft. Rendezvények és eseményalapú aktivációk SciEngineering Konferencia 2024 / SciEngineering Conference 2024
SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa Társadalmi célú kampány Egyedül - akiket nem vesznek fel sosem
Supershop Kft. Direktmarketing-megoldások SuperShop ügyféléletút menedzsment V2.0 bevezetése
Szerencsejáték Zrt. B2B marketing TippmixPro Partnerhálózat – a digitális együttműködés új dimenziója
Szerencsejáték Zrt. Innovációmarketing Optimus program: A hálózati játékélmény új szintre emelése személyre szabott ügyfélkiszolgálás által
Szerencsejáték Zrt. Technológiai megoldások Tippmix Radar – Lépj szintet a sportfogadásban
Szerencsejáték Zrt. Társadalmi célú kampány A Segítő Szakmák Hónapja
Szerencsejáték Zrt. Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése kategória Puskás sorsjegypár bevezetése
Szerencsejáték Zrt. Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése kategória Napi Mázli új számsorsjáték bevezetése
Tejmadár Mesterséges intelligencia alapú megoldások

TEJMADÁR AI ICONIC MADÁRTEJ kollekció- azaz a mesterséges intelligencia inpsirálta desszertkollekció premier és kampány

The Coca-Cola Company Társadalmi célú kampány Társadalmi célú (CSR) kampány
Törley Kft. / Artvertising Kft. Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése kategória Törley Pezsgőpincészet Kft. - Hungaria Pezsgő
Törley Kft. / Artvertising Kft. Design és kreatív Törley Pezsgőpincészet Kft. - Hungaria Pezsgő termék design megújulás
Váci Mihály Kulturális Központ Rendezvények és eseményalapú aktivációk "Lehozzuk Önnek a Csillagokat!" – kulturális rendezvénysorozat Nyíregyházán
Varsovia Egyetem Pozsonyi Kihelyezett Tagozata Tartalommarketing A Varsovia Egyetem 2024-es magyar hallgatói kampánya
WEST HUNGÁRIA BAU Kft. Imázs, márkaépítés „Oszd meg az építészet élményét
WEST HUNGÁRIA BAU Kft. Employer Branding LinkedIn kampány és „WHB - A jövő generációjáért” Facebook rovat
WEST HUNGÁRIA BAU Kft. Fenntarthatósági marketing WHB Fenntarthatóság- Instagram rovat
WEST HUNGÁRIA BAU Kft. Tartalommarketing Figyelünk a részletekre- Instagram rovat
WHB Facility Management Kft. Rendezvények és eseményalapú aktivációk ETO Park Grand Opening
WHB Facility Management Kft. Imázs, márkaépítés Kabala Kaland
Wienerberger Zrt. B2B marketing Porotherm Rapid újrabevezető B2B kampány
Wienerberger Zrt. B2B marketing Webinár fenntartható építészet témában
WING Zrt. B2B marketing WING25 jubileumi kampány
Zalakarosi Fürdő Zrt. Innovációmarketing Innovációs marketingtevékenység által támogatott fürdőapplikáció fejlesztése- Zalakarosi Fürdő APP

 


A Marketing Diamond Awards 2024-es díjazottai ügynökségi oldalról:

A4C Marketing Kft. Rendezvények és eseményalapú aktivációk Eladásösztönző promóciók - „25 éves szülinapi nyereményjáték!”
ACG REKLÁMÜGYNÖKSÉG/E.ON Imázs, márkaépítés Az E.ON márka újrapozícionálása, a “Rajtunk múlik” platform és az erre épülő kampány bevezetésével
ACG REKLÁMÜGYNÖKSÉG/E.ON Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások E.ON márka, Szavak helyett tettek kampány
ACG REKLÁMÜGYNÖKSÉG/ VELUX Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások „Ne a hővédelem legyen a hiányzó elem!”
Ads Interactive Technológiai megoldások “A Criteo jobban tudja, kik a potenciális vásárlóid, mint te magad!“ - avagy hogyan vitte sikerre a Criteo a Karcher értékesítési kampányait
AGROTREND Csoport Rendezvények és eseményalapú aktivációk Kézműves Kiválóságok – az Agrotrend Csoport és a Városi Anya közös projektje, Urkom Katalin főszervezésével
Antenna Entertainment - VIASAT3 Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások Ez eggyel igazibb: a Ki vele!, azaz a WMN és a VIASAT3 új közösségi talkshowjának bevezető social media kampánya
Antenna Entertainment - VIASAT3 Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások Lakóautós kalandozások Svábyval: az Útközben elmeséled bevezető social media és influencer kampánya
Assist Media Társadalmi célú kampány Törjünk együtt a csúcsra a LIONS Házért! - Everesting Kihívás
Atalon Tartalommarketing Az Euronics felújított budaörsi áruháza, illetve DeLonghi, Braun, Kenwood termékek bemutatása szórakoztató vodcaston keresztül
Avantgarde Public Relations Kft. Társadalmi célú kampány Az élet egy utazás-Tegyük biztonságossá!
B2W Kft. Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások VALÓDI NŐK (Manna FM 98.6) első magyar reggeli rádióműsor RÁDIÓ & SOCIAL
B2W Kft. Társadalmi célú kampány VALÓDI NŐK (Manna FM 98.6) első magyar női reggeli rádióműsor a NŐKÉRT és a NŐKRE célzó CÉGEKÉRT
B2W Kft. Rendezvények és eseményalapú aktivációk B2W "VALÓDI NŐK" Fesztivál
BeeCorp Studio Kft. Rendezvények és eseményalapú aktivációk Fókuszban a siker konferencia
BolkoDesign Rendezvények és eseményalapú aktivációk Express One eCommerce Expo aktivitás
BolkoDesign Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatt) Express One Kollaborációs kampány
BolkoDesign Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatt) Bankkártyás fizetés kampány
Bowman and Becker Kft. Imázs, márkaépítés A Bowman and Becker Properties márkaépítése és piacra lépése
BP Digital Group Kft. Tartalommarketing A ReproGenesis Google-pozícióinak erősítése
BP Digital Group Kft. Tartalommarketing A BiotechUSA organikus forgalmának növelése
BP Digital Group Kft. Tartalommarketing A BENU kulcsszavas újrapozicionálása
BP Digital Group Kft. Tartalommarketing A Dr. Rose SEO-stratégiájának megújítása
Brandfizz Employer Branding Kft. / ALDI Employer Branding Az ALDI munkáltatói márkája valós idejű adatokkal támogatva: Sparkle Studio powered by Brandfizz
Brandfizz Employer Branding Kft. / Diehl Aviation Hungary Kft. Employer Branding Diehl Adventi Repülőgépgyár - Esemény toborzás Nyírbátorban
Brandfizz Employer Branding Kft. / Merkbau Employer Branding MerkÚjítók – Együtt építünk. Együtt újítunk. Egy jobb jövőért.
Brandfizz Employer Branding Kft. / Merkbau Társadalmi célú kampány MerkÚjítók – Együtt építünk. Együtt újítunk. Egy jobb jövőért.
Brandfizz Employer Branding Kft. / MOGYI Kft. Employer Branding MOGYI: Egy roppant jó munkahely
Budapest Headshot Kft. Tartalommarketing Pillanatok a márkában: 30 év története vizuálisan
Café Communications Kft. Imázs, márkaépítés OTP Bank - Persely Malac
Café Communications Kft. Társadalmi célú kampány BlindJourney – Nézz körül más szemmel!
Café Communications Kft. Társadalmi célú kampány Adjunk otthont a madaraknak! - OTP Otthon x MME kampány
Café Communications Kft. Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatt) BlindJourney – Nézz körül más szemmel!
Café Communications Kft. Mesterséges intelligencia alapú megoldások BlindJourney – Nézz körül más szemmel!
Creative Coffee Kft. Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése Sparkly - Saját márkás üdítőital bevezetése a magyar piacra
Creative Coffee Kft. Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások "Shopizz, nyugizz, fizz" - közösségi média kampány
Creative Coffee Kft. Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások Karácsony ahogy Te szeretnéd! Yettel karácsonyi influencer és social média kampány
Creatum Kft. Design és kreatív YEAST SIDE csomagolástervezés
Creatum Kft. /MOGYI Kft. Design és kreatív MEXICORN - CSOMAGOLÁSTERVEZÉS
Dateio Hungary Kft. Innovációmarketing Trigger-based marketing kampány, a legértékesebb ügyfelek visszacsábítására
Drive Online Marketing Kft. Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése Porciofood márka bevezetése a magyar piacra a Google Ads kampányokon keresztül
Effectivo Communications Imázs, márkaépítés Tornai Pincészet - Eredményes imázsépítő bormarketing
Effectivo Communications Imázs, márkaépítés Parisi Passage - Vendégcsalogató Márkaépítés
Effectivo Communications B2B marketing Hatékony B2B márkaépítési és leadgenerálási megoldások az Eastflow számára
Effectivo Communications B2B marketing Ace Network: B2B szakmai hitelesség és leadgenerálás - Innovatív marketing az IT szektorban
Effectivo Communications Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése Bodhi Salt bevezető kampány – Holisztikus egészségmegőrzés új dimenzióban
Effectivo Communications Fenntarthatósági marketing Holcim - Zöld csütörtök 2. évad
Effectivo Communications Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatt) GarconGO - Nagy eredmények, kis költségvetésből
Effectivo Communications Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatt) Lajver Borház – Hatékony borpiaci marketing kis költségvetéssel
Effectivo Communications Társadalmi célú kampány SzívCity - Szívügyünk az életmentés
Effectivo Communications Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése SimbioPlus bevezető kampány
Effectivo Communications Tartalommarketing Életmód360 - Tartalommarketing Mesterfokon
Effectivo Communications Tartalommarketing Értékteremtő nemzetközi tartalommarketing az egészségügyben
Effectivo Communications Rendezvények és eseményalapú aktivációk Somlói Juhfark Ünnep 2024 – Tradíció és modernizáció egy ünnepen!
FMarketing Kft. Employer Branding DKV Zrt. – 140 éve a közösségért
FMarketing Kft. Innovációmarketing Hibridsövény innováció marketing kampánya
FMarketing Kft. Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése FutureSmile láthatatlan fogszabályzó bevezetése
FMarketing Kft. Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése Várandós Akadémia Bevezetőkampánya
Follow Marketing Imázs, márkaépítés Oszd meg és uralkodj! podcast
Follow Marketing Employer Branding A Follow Marketing TikTok csatornájának kezelése az employer branding céljával
Follow Marketing B2B marketing A Klindex Hungary Kft. eddigi legsikeresebb kampányának levezénylése
Follow Marketing Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése A Tóalmási Kolbász Manufaktúra húsvéti online bevezető kampánya
Follow Marketing Tartalommarketing Az online platformok meghódítása magas színvonalú és sokrétű tartalmakkal
Follow Marketing Technológiai megoldások Follow Marketing összehangolt digitális eszközei
Fusion 4 Kft. Design és kreatív Domb Beach Kecskemét
Fusion 4 Kft. Design és kreatív AE Chemicals
Grabowski Kiadó Kft./Trade magazin Rendezvények és eseményalapú aktivációk FUTURE STORE INNOVATIONS – A JÖVŐ ÁRUHÁZA és STARTUP-SZIGET KONCEPCIÓ
Grabowski Kiadó Kft./Trade magazin B2B marketing Business Days 2024 konferencia
HD marketing Tartalommarketing Betörni a Luxoya márkával egy tartalmilag telített piacra
HD marketing Design és kreatív Niann márka arculatának megalkotása
HD marketing Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése Pallas 70
Ideastyle Professional Kft. Imázs, márkaépítés lovasijaszat.hu
innoGold Pro Kft. Imázs, márkaépítés Vonnák Péter szakértői márkaépítés személyes weboldallal
innoGold Pro Kft. B2B marketing Interaktív üzleti prezentáció a Hoffmann Group számára
innoGold Pro Kft. Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatt) BÁV Faktor – Flexibill „Pörgesd fel” őszi online kampány létrehozása, menedzselése
innoGold Pro Kft. Tartalommarketing BNI NetworkFM - Podcast beszélgetések a networkingről
innoGold Pro Kft. Technológiai megoldások FÁN Group - Termék videók hologram projektoron
innoGold Pro Kft. Mesterséges intelligencia alapú megoldások AI-dventi naptár mesterséges intelligencia videó sorozat
Intren Kft. Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatt) Meta kampányok tervezése, kezelése és optimalizálása
JabJab Online Marketing Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése A VIOLETA márka bevezetése
JabJab Online Marketing Technológiai megoldások Személyre szabott online hirdetések az ingatlanpiacon: ingatlan.com & JabJab
JCDecaux Hungary Zrt. Produkciós és nyomdai gyártások A 2024-es "Álljon meg egy novellára!" pályázat kampánya
JCDecaux Hungary Zrt. Produkciós és nyomdai gyártások Gucci Flora parfüm outdoor kampánya
JCDecaux Hungary Zrt. Produkciós és nyomdai gyártások Gösser Beer Spritz outdoor kampánya
JCDecaux Hungary Zrt. Produkciós és nyomdai gyártások Ballantine's Wild outdoor kampánya
JCDecaux Hungary Zrt. Produkciós és nyomdai gyártások Continental balesetmegelőzési outdoor kampányok
Karma Creative Agency B2B marketing Simple/SimplePay 2024. őszi partnerkampány
Karma Creative Agency Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése SimplePay újrapozícionálási kampány
Karma Creative Agency Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások mömax TikTok csatorna bevezetése
Kiszervezett Marketing Kft. Tartalommarketing Moletta linképítés
Kiszervezett Marketing Kft. Tartalommarketing Kiszervezett Marketing linképítés
Kiszervezett Marketing Kft. Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások Facebook marketing
Kiszervezett Marketing Kft. Direktmarketing-megoldások E-DM UAC kampány
Kiszervezett Marketing Kft. Ügyfélélmény programok Ötcsillagos ügyfélvélemények gyűjtése
Kiszervezett Marketing Kft. Ügyfélélmény programok Videós ügyfélvisszajelzések gyűjtése
Kiszervezett Marketing Kft. Produkciós és nyomdai gyártások Image videó - Az Év Marketing Nagykövete
Kiszervezett Marketing Kft. Tartalommarketing Szakmai blogcikkek készítése
Kiszervezett Marketing Kft. Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése Lélek Csepp bevezetőkampány
KNK kommunikációs ügynökség és Nádudvari Élelmiszer Kft. Társadalmi célú kampány Élőflórával az élő flóráért! A Nádudvari Gyümölcsjoghurtok környezetvédelmi edukációs kampánya
Kreatív Vonalak Kft. és Gál Attila E.V. Design és kreatív Rebel Bear - Magyar méz Amerikában
Kreatív Vonalak Kft. és Vegán Mókus Kft. Design és kreatív Mártsd. Harapd. Élvezd. Tunki-Tunki
Kreatív Vonalak Kft. és Stumpf Imre Jánosné Design és kreatív Hajnalhozó - Kis borozó a nagy interneten
Kreatív Vonalak Kft. és Grönway Kft. Design és kreatív Grönway - Kerti gépek vagányan
Kreatív Vonalak Kft. és Winelovers Borkereskedelmi Kft. Design és kreatív Winelovers - A jó bor szerelem
Kreatív Vonalak Kft. és Növényi Forradalom Nonprofit Kft. Design és kreatív VBC - Vegán vállalkozók forradalma
Kreatív Vonalak Kft. Design és kreatív Szóbanforgó - Az írók közöttünk járnak
Kreatív Vonalak Kft. Design és kreatív Ady Gimi - Lehet menő egy gimnázium
Kreatív Vonalak Kft. és “KUSZI” Kft. Tartalommarketing Kuszi Kft - Mélyépítés, csatornázás a Facebookon
Kreatív Vonalak Kft. és Gál Attila E.V. Imázs, márkaépítés Rebel Bear - Magyar méz Amerikában
Kreatív Vonalak Kft. és Grönway Kft. Imázs, márkaépítés Grönway - Kerti gépek vagányan
Kreatív Vonalak Kft. és KissTóth Plusz Kft. Imázs, márkaépítés Kalandautó - Szabadság négy keréken
Kreatív Vonalak Kft. és Mela 05 Kft. Imázs, márkaépítés Ablakügyek - Stílusos köntösben egy unalmas iparágban
Kreatív Vonalak Kft. és Vegán Mókus Kft. Imázs, márkaépítés Mártsd. Harapd. Élvezd. Tunki-Tunki
Magyar Táncművészeti Egyetem, IVEDO PR, NEST Communications Tartalommarketing Tánc 13 nyelven
Magyar Táncművészeti Egyetem, IVEDO PR, NEST Communications Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatt) Tánc 13 nyelven
Magyar Táncművészeti Egyetem, IVEDO PR, NEST Communications Imázs, márkaépítés Tánc 13 nyelven
Magyar Táncművészeti Egyetem, IVEDO PR, NEST Communications Design és kreatív Tánc 13 nyelven
Marketing Consulting Kft. Imázs, márkaépítés NonoKids – A prémium Mayoral gyerekruhák online térnyerése a magyarországi piacon
Marketing Consulting Kft. Direktmarketing-megoldások ZöldKéz by Agroker – Munkavédelem felsőfokon
Marketing Consulting Kft. Imázs, márkaépítés WD Safety – online márkaépítés a kéziszerszámok és a munkavédelmi termékek területén
Marketing Consulting Kft. Imázs, márkaépítés A Marketing Consulting pozicionálásra épített márka-, és image építése – a „Segítünk láthatóvá válni” főüzenet mentén
Marketing Consulting Kft. Imázs, márkaépítés Best4Pets - márkaépítés
Marketing Consulting Kft. Imázs, márkaépítés Elastic Kft. – Vectory webshop márkaépítése és bevezetése
Marketing Consulting Kft. Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatt) Perro – Szakértő gondoskodás kedvencedre szabva
Marketing Consulting Kft. Tartalommarketing A Fitness piac élmezőnyébe tartalommarketinggel
Marketing Consulting Kft. Tartalommarketing Intimjátékom.hu – Tartalommarketing kampány SEO segítségével
Marketing Consulting Kft. Tartalommarketing Munkavédelem+ - SEO tartalommarketing és linképítés
Marketing Consulting Kft. Tartalommarketing Marketing Consulting – tartalommarketing
Marketing Consulting Kft. Tartalommarketing GEM – segítség a tanulási zavarokban az agykutatás hatalmas erejével
Marketing Consulting Kft. Design és kreatív Marketing Consulting – Hitelesség és bizalom kialakítása a megfelelő design kiválasztásával
Marketing Menü Korlátolt Felelősségű Társaság Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatti) SZOBI 4x4 nyereményjáték
Marketing Menü Korlátolt Felelősségű Társaság Társadalmi célú kampány PMP - Piroska Mentor Program
Marketing Menü Korlátolt Felelősségű Társaság Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése kategória Szobi Italpor termékbevezető kampány
MEDIATOR Imázs, márkaépítés ALDI Image platform – Nálunk a jó dolgok együtt járnak
MEDIATOR Imázs, márkaépítés Deichmann Cipőmesék aktiváció
MEDIATOR Társadalmi célú kampány NePohár – A nem az nem!
MEDIATOR Mesterséges intelligencia alapú megoldások Bookline - Az irodalom legnagyobb slágerei
Medigrow Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése Budapest Implant - Fogászati szűrőnapok Svájcban
Medigrow Imázs, márkaépítés Duna Esztétika Fogászati és Esztétikai Központ, mint brand piacra való bevezetése és a vállalkozás elindításának marketing támogatása
Medigrow Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatt) All-on-4 kampány a Smile Day Fogászati Klinika számára
Mito Creative Innovációmarketing Marsra Magyar márkázott tartalmi univerzum létrehozása és működtetése
Mito Creative Tartalommarketing Marsra Magyar márkázott tartalmi univerzum létrehozása és működtetése
Mito Creative Tartalommarketing Személyre szabott futóélmény a Vivicittán az AI segítségével
Mito Creative Mesterséges intelligencia alapú megoldások Személyre szabott futóélmény a Vivicittán az AI segítségével
Openonline Kft. Tartalommarketing Karácsonyi wellness - brunch ajándékcsomagok értékesítésének növelése
Openonline Kft. Tartalommarketing A Her Beauty by Réka szalon arculatának és online megjelenésének átformálása
Openonline Kft. Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások Folyamatos tartalomgyártás social felületekre
Pentacom Imázs, márkaépítés Magnet márkaépítés
Pentacom Imázs, márkaépítés Cairox márkaépítés
Pentacom Imázs, márkaépítés Toyota márkaépítés
Pentacom Imázs, márkaépítés Zwack Fütyülős márkaépítés
Pentacom Imázs, márkaépítés Zwack Kalumba márkaépítés
Pentacom Imázs, márkaépítés Vagheggi márkaépítés
Pentacom Imázs, márkaépítés Márkaépítés a Baumit Kft-nek
Pentacom Tartalommarketing Vagheggi tartalommarketing
Pentacom B2B marketing Toyota B2B marketing
Pentacom Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatt) Cairox online kampány
Pentacom Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatt) Zwack Kalumba online kampány
Pentacom Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatt) Merkbaukereskedelem online kampány
Pentacom Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatt) Kéziszerszámshop online kampány
Pentacom Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatt) Ekomplex online kampány
Pentacom Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatt) Magnet online kampányok
Pentacom Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatt) Mazars online kampányok
Pentacom Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése Zwack Kalumba Maracuja bevezetőkampány
Pentacom Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése Zwack Fütyülős Tutti-Frutti bevezetőkampány
Pentacom Tartalommarketing Baumit tartalommarketing
Pentacom Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások Zwack Kalumba influenszer kampány Benikonyhája és Stana Alexandra
Pentacom Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások InterSearch közösségi kommunikáció
Pentacom Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások Cairox közösségi kommunikáció
Pentacom Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások Toyota közösségi kommunikáció
Pentacom Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások Zwack Fütyülős közösségi kommunikáció
Pentacom Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások Zwack Kalumba közösségi kommunikáció
Pentacom Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások Adamo közösségi kommunikáció
Pentacom Rendezvények és eseményalapú aktivációk Zwack Kalumba nyereményjáték
People Group B2B marketing Profession vidéki munkáltatói kampány
People Group Rendezvények és eseményalapú aktivációk METRO30 jubileumi rendezvény
PFR Group Hungary Kft. Tartalommarketing Bacardí Casa Musica - Influencer marketing kampány
PFR Group Hungary Kft. Rendezvények és eseményalapú aktivációk Tommy Hilfiger influencer esemény - Influencer marketing kampány
PFR Group Hungary Kft. Produkciós és nyomdai gyártások got2b x T.Danny - Influencer marketing kampány
Pintguru Kft. B2B marketing Pintguru Piacvezetőknek stratégia
Plus Kreatív & Média Kft. Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése Bevezetőkampány stratégiai megalkotása és megvalósítása a Pixel Run márka számára
Plus Kreatív & Média Kft. Tartalommarketing Tartalommarketing stratégia kialakítása az ELTER Világítás Kft. részére
Plus Kreatív & Média Kft. Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások Pinterest, Instagram, Facebook és TikTok közösségi média aktivitások az ELTER Világítás Kft. számára
PResston Public Relations Kft. B2B marketing Reflektorfényben a logisztika: A Weerts Logistics Park (WLP) beruházásainak marketingkommunkációs kampánya
PTI Communications Kft. Társadalmi célú kampány Magyarországi német tanösvények
PTI Communications Kft. Társadalmi célú kampány Máltai receptkönyv
Raconteur Zrt. Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások padthai wokbar power up! sportolói influencer kampány
RG-STÚDIÓ KFT. Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatt) Piatnik Budapest – Szerdakció kampányok
RG-STÚDIÓ KFT. Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatt) Matrackuckó – Facebook kampánystratégia
RG-STÚDIÓ KFT. Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatt) Böllér-Ker Kft. szezonon belüli és kívüli támogatása
Screvo App Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatt) Nyerj a Danone-nal a Lidlben! - Nyereményjáték a Screvo App-on
Screvo App Technológiai megoldások Egy polip ha színre lép… Nyereményjáték Mizse vizekkel a Screvo App-on
Skyrocket Group/Pek-Snack Kft. Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatt) A Pek-Snack 2024-es Back 2 School kampánya
Skyrocket Group/Pek-Snack Kft. Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások A Pek-Snack 2024-es Back 2 School kampánya
Super11 Creative Zrt. Rendezvények és eseményalapú aktivációk Ázsia Gasztro Ünnep 2024
Vermis Production Tartalommarketing A Moments ostya „Miért a Moments? Csak úgy!” új szlogenjének bevezető kampánya
Vermis Production Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatti) A Moments ostya „Miért a Moments? Csak úgy!” új szlogenjének bevezető kampánya
Vieeye Online Marketing Ügynökség / Budapest Bortársaság Kft. - 2 oklevél készítése Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatti) Megtöltöttük a poharakat! - Kis költségvetésű üzleti célú Facebook kampányok megtérülésének folyamatos növelése
Vieeye Online Marketing Ügynökség / Credipass Kft. - 2 oklevél készítése Kis költségvetésű üzleti célú kampányok(8 millió forint alatti) Kamatoztatjuk a tudásunkat - A Credipass márka bevezetése a családi otthonteremtés hitelezési piacán
Vieeye Online Marketing Ügynökség / Duna House Franchise Kft. - 2 oklevél készítése Imázs, márkaépítés Digitális alapkőletétel - Márkaépítés és ismertségnövelés a digitális térben
Vieeye Online Marketing Ügynökség / Rittal Kft. - 2 oklevél készítése B2B marketing Rákapcsolunk a kapcsolatépítésre - LinkedIn kommunikáció bevezetése egy niche B2B szegmensben
Vieeye Online Marketing Ügynökség / Viarent Kft. - 2 oklevél készítése Bevezetőkampányok – termék szolgáltatás bevezetése, illetve újrabevezetése kategória Új utakon, furgonnal - Applikációs furgonbérlés egy kattintásra
YCO digital agency Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások #SmilezorMosoly UGC fokozó közösségi média kampány
YCO digital agency Közösségi média-, és influencer marketing-megoldások Pécs város social média jelenléte
YCO digital agency Produkciós és nyomdai gyártások Smilezor láthatatlan fogszabályzó felhasználói útmutó füzet

A képen szöveg, képernyőkép, Betűtípus láthatóElőfordulhat, hogy a mesterséges intelligencia által létrehozott tartalom helytelen.